Apám hároméves koromban vett egy színes plasztilinkészletet. Az még igazi, „békebeli" plasztilin volt, néha, manapság, ha ritkán hozzájutok hasonlóhoz, a családi béke és boldogság érzését kelti bennem az illata. Apám leült velem – egyébként igen ritkán láttam –‚ és gombákat gyúrt – biztosan mást is, de emlékeimben csak a gombák maradtak meg –, majd megtanított mintázni. Nagyon szerettem gyúrogatni a plasztilint, akkor még a csinálás öröméért. A sikerélmény később kapcsolódott ehhez az örömhöz: az óvodában, amikor kiderült, hogy legszebben én tudok gombát gyúrni. Később, ahogy egyre több szépséget fedeztem fel a világban, felébredt bennem a vágy, hogy tartósítsam, megörökítsem őket, hogy magam, majd mások később is, máshol is gyönyörködhessenek benne. Első nagyobb szobrom – tizenegy éves lehettem akkor –, egy vágtató muraközi ló volt, magam szedtem hozzá az agyagot a Halászbástya alatt. A vágtató ló még soproni élményemből született, amikor is – hétéves voltam – két muraközi lovon, szőrén ülve két fiú vágtatott végig a bazalt kockaköves utcán, csak úgy rengett a föld. Gyönyörűnek láttam a lovakat, és az igazi ló azóta is olyan az én számomra.

A szépség tartósításának kényszere után felfedeztem, hogy konstruálni, teremteni is lehet a szépséget, ami nehéz dolog, mert a konstruált szépségnek fel kell tudni venni a versenyt a természeti szépséggel. Ha valaki egy mesterséges kavicsot akar csinálni, olyat, ami érdekes is, tehát különös, nincs könnyű dolga, mert sok természeti törvény kölcsönhatásának eredménye egy szép és formás kavics. Egy figurális szobornál sokkal több törvény hatását kell figyelembe venni, nemcsak a természeti, hanem a társadalmi törvényekét is, hiszen az ember a legbonyolultabb lény. Egy figurális szobornak csupán modelleznie kell az embert ilyen, vagy olyan szempontból, s ez a modell is lehet egyszerűbb, vagy bonyolultabb. Én mindkét irányba szeretnék menni, kísérleteket teszek a lehető legegyszerűbb és a minél bonyolultabb irányába is. A legegyszerűbb forma felé, ami azért a lehető legteljesebb információt kell, hogy hozza az emberről. Mégpedig a huszadik századi emberről. Úgy érzem, már sikerült figyelemre méltót alkotnom a Kuporgó című szobrommal.

Raffay Béla